• Kedd-Szombat: 11.00-23.30
• Vas-Hétfő: 11.00-22.30

Békebeli prágai vendéglő Kobylisy kerület kertvárosias részén, papucsos törzsvendégekkel, elképesztő csapolt sörökkel és felkészült személyzettel.

Egy hosszúra nyúlt és igencsak tartalmas péntek este után csendre, friss levegőre és külvárosi teraszozásra vágytunk másnap délelőtt. Így hát felkerekedtünk a Libeňnel szomszédos Kobylisy kerületbe, a Téglagyárhoz címzett vendéglőbe.

Szemmel láthatóan meggyötört csapatunkat tettre kész, mosolygós személyzet fogadja, mindjárt a vendéglő teraszán. Mire az asztalokhoz kászálódunk, már nem éri őket meglepetésként a rendelésünk sem. Korán van, a gyengébbje kávét kér, vagy ásványvizet, a bátrabbja a „kutyaharapást szőrével elv" alapján rögtön sört, ám a személyzetet semmivel sem sikerül kizökkenteni. Nagy tapasztalatú, felkészült művelői ők a szakmájuknak, így pontosan tudják, hogy elgyötört vendégből is lehet jó fogyasztó, ha mindent a kellő időben és sorrendben kínálnak neki.

Az első kör után hamar el is tűnnek az asztalokról a poharak és csészék, átveszik helyüket a gömbölyű söröskorsók, amelyek oldalán csigaként araszol lefelé a valószerűtlenül sűrű és hófehér hab.

Az ég kék, kellemes szellő cirógatja körbe a teraszt, kicsit megkócólja a környékbeli fák lombját, hátradőlünk, alaposan kiropogtatjuk a csontjainkat, szép lassan visszatér belénk az élet.

A tízes Gambrinus is jó itt a Téglagyárban, na, de a plzeni… Azt bizony nehéz szavakkal körülírni. Álomszerű, fenséges, gyönyörű! Egymás után érkeznek a hibátlan csapolások. A vastag, krémes hab, igazi csemege, habzsoljuk, mintha legalábbis egy cukrászdában lennénk.

Bár a reggeli még nem is oly távoli emlék, egyértelmű, hogy itt magunkhoz veszünk valami harapnivalót is. Az elfogyasztott sörök amúgy is lassan kívánják már. Mi mást, forró húslevest rendelünk lúdgége tésztával, utána kímélő tízórainak rántott sajtot, párolt vajas burgonyával.

Már szépen telnek előttünk az asztalok, amikor szállingózni kezdenek az első törzsvendégek. Egy idősebb úr egyszerűen papucsban sétál át a szomszédból, még az utcaajtót is nyitva hagyja. Egy másik a boltból hazafelé tekerve bicikliről (!) adja le a rendelését, és mire visszaérkezik, óraműpontossággal várja a szokott asztalánál a friss csapolás, a tetején hetyke, rezgő habkoronával.

Szemünk láttára tárul fel a kocsma és az itt élők szimbiózisa, csodálatos együttélése. Nem is lehet kérdéses: a Téglagyár Prága egyik rejtett kincse, a cseh kocsmakultúra kiemelt értéke.

Immár a helyiek kitüntető társaságában beáll alapjáratra a szombat délelőtti kellemes, tipikus cseh kocsma-moraj. Az ember nem kívánkozik máshová, hacsak nem egy ugyanilyen, vagy legalábbis nagyon hasonló helyre.

Ennek szellemében kora estig nem is hagyjuk el a kerületet. Ráérősen járjuk a kis előkertes utcákat, ha megtetszik egy hostinec, bemegyünk, iszunk egy sört valamelyik szimpatikus kerthelyiségben, ahol pedig megéhezünk, ott eszünk is valami finomat. A csillogó belváros és az Arany Prága megvár, ez a májusi nap Kobylisyé.