• H-P: 11.30-23.00
• Szo: 14.00-23.00
• V: Zárva

Az ezredforduló környékén történt, még diákéveimben, hogy szóltak a vénebb sörivó barátaim: ma este meglátogatjuk a “Fehérházat”! Ennyi év távlatából az ember emlékei ritkulnak, de sokat kanyarogtunk utcákon végig, villamossíneken keresztül, kis tereken át, míg egy valóban fehér ház előtt álltunk, valahol Prága nyolcadik kerületének, Kobylisy városrésznek egy eldugott zugában.

Hideg tél volt, már besötétedett, de az apró négyszögletű farácsozott ablakokon keresztül baratságos, halvány narancssárgás fény már messziről sugallta, ide betérhet a vándor sörivó – itt az olyanokat szeretik. (Az amerikai elnököket lehet nem, de ez csak spekuláció.) Emlékszem, nagyon sokáig maradtunk – a hazaútra már nem. Az elkövetkezendő hónapokban és években ez így ment újra és újra, a Fehérház oázissá vált, visszajártunk. Beleszerettünk. Miért? Mert ez a béke szigete volt és kevés párja akadt a 100 tornyú városban. Az ide betérő vendéget példás vendégszeretet fogadta, - és egy mosolygós csapos, ha épp felemelte tekintetét a sörcsap mögül.

Ugyanis a kocsma egy söntéssel ellátott előtérből állt és a nagyterembe csak a csapos gondos átvizsgálása után jutott be a vendég. Ez persze nagyon egyszerű módon történt: általában egy magabiztos “Dobrý večer” elég volt a vízumhoz.

Gyakran nagy volt a söntésnél a tömörülés, mert sok barátja van itt a csaposnak; ők továbbvonulni nem és nem voltak hajlandóak - ez is nagyon szimpatikus volt a Fehérházban. A nagyterem igazából kisterem, de okosan helyezték el a bútorzatot, ezért eme oázis sok vándort bírt el. Emlékszem, ide sosem ültünk be egy sörre, de kettőre sem. A pincér, aki nappal a csapossal azonos (az esti órákra el kell mellé a segítség) nagyon buzgó volt mindig. Az első rendelésnél megkérdezte, mivel szolgálhat. Természetesen sörrel! Azután már nem szólt, csak hordta. Majd ahogy gyarapodtak a strigulák – tudta ő, hogy az önmegtartóztatás gyengülése és az elfogyasztott sörök száma arányos – egyre fürgébben.

Innen általában 5-6 korsó sör után távoztunk, és még úgy is nehezen. A személyzet verhetetlen volt a csábításban. A kiváló Gambrinus és hasonló minőségű Pilsner egyszerűen ellenállhatatlanok voltak, de a helyszín is fontos szerepet játszott eme kocsmaszerelem megszilárdításában. Régi, falusi vágású kocsma volt ez, ízléses beltérrel, zongorával, nagybőgővel – nem hiányzott a falra szögezett Ferenc Jóska sem. Az ablakokat belülről csipkézett függöny díszítette és a vendégekre a csaposon kívül Krakonos bácsi is figyelt - a cseh Óriás-hegység vidékét őrző mesefigura, aki jószívű az igazlelkűekkel, a hazugokat viszont nem kíméli.

Nem is tudom miért, de jött egy időszak, amikor aztán más merre vetett Prága szele és cserbenhagytuk ezt a klassz kis kocsmát. Elmúlt talán 14 év, amikor foglalkoztatni kezdett a gondolat: vajon áll-e még a Fehérház? Változott? Aggasztó gondolatok jutnak az ember eszébe egy olyan világban, ahol a modernitás a menő és a hagyomány, tradíciók egyre félretaszítottabb kellékek. Nos, utána indultunk. Egyik utca, másik utca, villamossínek, terecske...és ott állt, ,,A Fehérház‘‘. Mint egy ezeréves tölgyfa, egy hűséges jószág.

De vajon mi maradt meg abból, amit úgy kedveltünk?

Tisztelt Hölgyek es Urak! Minden!

Az olvasó most egy apró nyelvtani gyakorlatként alakítsa a fentebb leírtakat múlt időről jelen időre. Valóban, ez a kis kocsma nem változott. Ugyanaz a beltér fogadja most is a vendéget, mint 20 éve. A csapos páros ugyan őszült, de mosolyuk és szelídségük megfiatalítja őket. Már hogy is lenne másképp egy ilyen életet adó oázisban.

Ott a nagybőgő a sarokban, a zongora továbbra is várja a műveszlelkű sörivókat. Ferenc Jóska büszkén tekint birodalmára (bár kopott a tekintete). Az egykor kifejezetten barátságos árak csak az inflációt követték, azt is lustán. Most már tudom, a hely hivatalos neve “Na Pěšinách”, azaz “Az Ösvényen”, amit az előtte elhaladó utca nevéről kapta 1992-ben, amikor is megnyílt ez a kedves családi vállalkozás.

Képzeljen el az olvasó egy kisváros vagy akár falucska jelentéktelen terecskéjét, kézi nyomós kúttal a közepén. Ilyen helyen vár ránk a Na Pěšinách. A C metró Kobylisy állomásának tőszomszédságában, két utcányira a lakóteleptől egy teljesen más világ tárul elénk, egy sokkal szelídebb, barátságosabb. A Na Pěšináchban még mindig a vendégszeretet a legfontosabb. Ehhez jön még hozzá a már említett minőség, amit minden egyes kicsapolt korsó sör hordoz magában.

Szintén figyelemre méltó a konyha. Kevés hely van, ahol olyan sörkorcsolyák kényeztetik a sörrel eláztatott emésztő rendszert, mint a gothaj szalámi, niva (márványpenészes sajt), az angol szalonna, vagy épp az olmützi kvargli saláta (ismerhetitek a Rotundaból). A meleg ételek választéka is példás és külön említést érdemel, hogy a legtöbbjük kétszámjegyű (2018-ban!). A kivételesen alacsony árfekvés azonban egyáltalán nem megy a minőség kárára, tehát a Na Pěšinách egyike azon kevés helyeknek, ahol bátran mondhatjuk: “olcsó, de legalább finom”. Ráadásul itt nem azt mondják “Dobrou chut' ” - “Jó étvágyat”, hanem egy nagyon illedelmes, már-már kihalófélben lévő kifejezést használnak: “Dobré chutnání” - “Jó ízlelgetést”.

Mindenképpen térjen be ide a kedves olvasó. Nem kell hozzá csak egy szomjas száj, az egész napos városnézéstől elfáradt test és egy szelíd arc. Ezt tette a 90-es években Hrabal is, aki a csapos emlékei alapján visszatérő vendége volt az intézménynek. Az is lehet, hogy itt látott napvilágot a sör ódája, amit Hrabal a Vita nuova könyvében érzékletes módon eképpen fogalmazott meg: „...a všichni přijímají tělo i krev Páně v podobě řízného piva a něžné smetanové pěny,“. Azaz: ”… és a ragyogó sört, a gyengéd tejszíntiszta habot mind úgy fogadják, mint az Úr testét és vérét".

A Na Pěšinách nem egy vendeglő, ez A Vendeglő. Elárulom, a kocsma fehérre vakolt falait már évtizedek óta csak egy nagy Hostinec – Vendéglő kiírás ékesíti. Semmi más. Viszont kellett egy egyértelmű azonosító – így lett a “Fehérház”. Térjetek be egyszer, én már nagyon sokszor megtettem és megteszem a jövőben is.

- huszi -

(PS: Ez a kocsmaismertető vendégírás a weblapon. Köszönet érte ezúton is a szerzőnek, huszinak!)