• H-V: 11.00-23.00

Az álmoskás vasárnap délelőtt az U Holanů teraszán ér bennünket. Az autó a csomagokkal megpakolva már a vendéglő mellett várakozik, útra kész. De az U Holanů még Prágában tart bennünket...

Hazaindulás előtti rendelésünk pontosan tükrözi a helyzetet: - Prosím jednou espresso, neperliva mineral voda, Kofola, cola.” Amint tettre kész pincérünk szembesül ezzel a kívánságlistával, először kissé meghökken, majd elmosolyodik, és a cetlire firkantva felkiált: - Super!! Hát, persze, hogy röhögünk, és velünk együtt röhög ő is. Őszülő halántéka jelzi, régi motoros a szakmában. Csak ránk néz és egy pillanat alatt felméri a helyzetet. Szerencsére maradt köztünk férfi is: Ákos – aki hétfőre rutinosan szabadságot vett ki a munkahelyén - kikér egy korsó Gambrinust. Megmentve a becsület. Csatlakozik hozzá Szabolcs, egy pohár Gambács erejéig. A pincér egy kicsit megkönnyebbül. Mi is.

Amíg rendelésünkre várunk, rácsodálkozunk micsoda jó kis hely is ez a Restaurace U Holanů. A május végi napsütés jól esik, kellemesen megszűrik a söröző teraszának árnyékot adó fái. Szellő mozdul, óvatosan járja körbe az asztalt, szinte cirógat. Ránk fér, hosszúra nyúlt a hétvége.

Ámulunk az U Holanů étlapján. Egyrészt vasárnap is van déli napi ajánlat, na és az árak… A gombakrémleves harmincöt korona, a rántott sajt százkilenc, a svíckova is, a rántott csirke ugyancsak. Körettel természetesen. A legdrágább fogás a grillezett tarja hasábbal és friss salátával. Ez százharminckilenc, de a hús itt már húsz dekás. Mindez az egyre előkelőbb és szemmel láthatóan gyarapodó Vinohrady kerület kellős közepén, a Náměstí Míru-tól három perc sétára.

Miért is nem jöttünk ide a Holanůba előbb??!!

Ha eddig nem nagyon akaródzott a hazaindulás, mostanra végképp nincs kedvünk hozzá. Ráadásul Ákos kikéri a második korsó sörét… A pincér is kiszúrja elbizonytalanodásunk, újból az asztalunkhoz lép, majd barátkozva érdeklődik: van jó házi szilvapálinkája, hozzon-e belőle egy-egy stampedlivel? Na, még csak az hiányozna… Nem kétséges, hogy meglátta bennünk a szunnyadó lehetőséget. Udvariasan kitérünk a pálesz elől, és közben megpróbáljuk felidézni a Prága-Brno közötti autópályát, az első kétszázöt kilométeres etapot, ami hamarosan ránk vár. Ezzel zökkentenénk kicsit vissza magunkat a valóságba.

De az U Holanů még Prágában tartja a gondolatainkat. A teraszról beljebb hatolunk fotózás ürügyén. Klasszikus kis söntés, a korsók a polcon sorakoznak, a dugóhúzó a sörcsapra akasztva, a száradó konyharuha a kopottas pult szélén. Bent hosszú fa asztalok és fapadok, jóleső egyszerűség, amit oly gyakran keres az ember Prágában járva. Barátságos, házias, csehes vendéglő, nem is kell ennél több. Nekünk itt és most biztosan nem. Annyira itt maradnánk még, hogy az szavakkal nehezen leírható. Az egyetlen vigasz talán, hogy már most várjuk a következő alkalmat, amikor jöhetünk.

Mert az U Holanů remek hely, és amíg az őszülő halántékú pincér itt dolgozik, garantáltan az is marad. Érdemes addig meglátogatni, amíg ezt megtehetjük. Már nagyon sok a környéken a pub, pizzéria, van ír kocsma is, a belváros utcáról utcára haladva terjeszkedik errefelé. Az U Holanů viszont egyelőre állja a sarat. Aki kíváncsi rá, milyen lehetett a prágai vendéglátás mondjuk húsz évvel ezelőtt, tegyen erre egy kitérőt, nem fogja megbánni.